Jótékonysági ünnepi hangversenyt tart a 100 Tagú Cigányzenekar a városban. A december 9-i esemény Magyarországon kuriózumnak számít, évente alig néhány alkalommal lép fel hazánkban a világszerte jól ismert muzsikus csapat.
Nagyszabású zenei esemény színhelye lesz adventkor a város – erről számolt be sajtótájékoztatón az Agora Szombathelyi Kulturális Központ, a város és a szervezők. A művelődési és sportház ad otthont a 100 Tagú Cigányzenekar koncertjének december 9-én – itt elfér minden muzsikus, de a várható nagy közönség is. A nívós kulturális eseménynek szívesen ad helyet az intézmény – tette hozzá az igazgató, Parais István, aki a koncert célját is méltatta. Dr. Puskás Tivadar polgármester arról beszélt, hogy a segítő szándék Szombathelyen már-már természetes dolog, az itt élőkben él a jószándék.
Mint Lovay László alapító, a Magyar Zenei Kulturális Alapítvány művészeti vezetője elmondta, Görögországból érkezik haza a 100 Tagú Cigányzenekar, és szinte a repülőtérről indulnak Szombathelyre. Mintegy 90 muzsikus biztosan itt lesz a zenekarból, ez ritkaságnak számít.
A nagy érdeklődést máris mutatja a jegyek eladási aránya, ennek ellenére még hozzá lehet jutni belépőkhöz. A 100 tagú cigányzenekar Magyarországon évente nagyjából fél tucatnyi alkalommal lép fel, inkább a világ más részen turnéznak. Ezért is kuriózum ez a lehetőség.
A befolyt összeget a két évtizedes Esőemberke Alapítvány kapja, működési költségként szeretnék hasznosítani a pénzt, a egyebek között a rehabilitációs foglalkoztató központban. A Vas megyei autistákat támogató civil szervezet képviselője hozzátette, hogy több pénznek is lenne helye. Nádorné Vörös Ibolya, az Esőemberke Alapítvány kuratóriumi elnöke kérdésünkre elmondta, hogy most zajlanak a kazáncserék az otthonban, de a kisbuszuk is elromlott, nagy szervizen van – egyik sem olcsó, ám elkerülhetetlen költség. Pacsai Gábor, a Magyar Zenei Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke hangsúlyozta, hogy még további szponzorokat is várnak: lehet még csatlakozni a jótékonysági akcióhoz!