December 8-án este az AGORA Művelődési és Sportházban ad jótékonysági nagykoncertet a Csík Zenekar – közölték kedden a szombathelyi városházán tartott sajtótájékoztatójukon a szervezők. Nemény András, Szombathely polgármestere hangsúlyozta: hagyományt szeretnének teremteni azzal, hogy minden évben egy alkalommal nagyszabású jótékonysági rendezvénynek ad helyet a város.

Emlékeztetett, hogy tavaly a 100 Tagú Cigányzenekar adott nagy sikerű koncertet, melynek bevételeit akkor az Esőemberke Alapítvány által létrehozott autista otthon támogatására fordították. Pacsai Gábor, a Magyar Zenei Kulturális Alapítvány kuratóriumának elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Kossuth-díjas Csík Zenekar egész estét betöltő koncertet ad, melyen meglepetésvendégek is a színpadra lépnek.

Hozzáfűzte: minden a megvásárolt koncertjegy árából ötszáz forinttal támogatják a Zseboroszlán Vas Megyei Koraszülöttekért Alapítványt, illetve szintén a bevételek egy részéből idén is hangszereket vásárolnak majd a szombathelyi zeneiskola számára. Szita Szilvia, a Zseboroszlán Alapítvány egyik alapítója elmondta: nonprofit szervezetük egy lélegeztetőgép megvásárlására kívánja fordítani a koncertjegyekből befolyt összeget.